A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal által nyilvántartott mintegy 13 500 egyedileg védett műemlékből 3400 az egyházi, azaz a teljes műemlékállomány egynegyede. Úgy vélem, ez az egyetlen számadat is meggyőzően bizonyítja, hogy az örökségvédelem számára a kezdetektől, és most is, kiemelt feladat az egyházi műemlékek védelme.

Az egyházi műemlékeknek van egy óriási helyzeti előnye a többi műemlékcsoporttal szemben: többségükben ma is az eredeti rendeltetésüknek megfelelően használják őket, és ez a legkedvezőbb körülmény a műemléki értékek fennmaradása szempontjából. Emellett azonban sajnálatosan növekszik a használó-fenntartó egyházi közösség nélkül maradó épületek köre is. Fontos ugyanakkor látni, hogy olyan épületállományról van szó, amely mögött valaha számottevő jövedelmet hozó földbirtok vagy jelentős anyagi eszközökkel rendelkező kegyúr állt – ami azonban már huzamosabb ideje nincs is.

A II. József-féle államosításnak azonban egy olyan pozitív következménye azért kimutatható, tudniillik, hogy az elkobzott javakból létrehozták a Vallásalapot, amely 1945-ig működött. Ebből fizették a papságot, és ebből finanszírozták a templomok helyreállítását és állagmegóvását. Ennek a vallásalapnak volt a jogásza Forster Gyula, innen hívták meg a Műemlékek Országos Bizottságába – a KÖH egy másik jogelődjébe – elnöknek. A másik nagy államosítási hullám (1945 után) még ennyi pozitívummal sem dicsekedhetett. Ehhez járult még, hogy az 1970-es években "a népgazdaság teherbíró képességéhez" igazították a műemlékjegyzéket, és a védettség törlése erőteljesen érintette az egyházi épületeket is. A rendszerváltás után az egyházi javakat érintő, de csak részleges restitúció ismét új kihívásokat keletkeztetett. Az egyházakhoz ugyanis számos rossz műszaki állapotban lévő (műemlék és nem műemlék) épület került vissza, de nem kerültek vissza a helyreállításukhoz és fenntartásukhoz szükséges anyagi források!

bővebben az epiteszforum.hu oldalán