| Dunaföldvárnál léket kap a világörökség? |
|
A Danube Limes – UNESCO World Heritage projekt 2008 őszén vette kezdetét. Ennek keretein belül a szakemberek felmérik a Római Birodalom egykori határához tartozó, még fellelhető épített emlékeket, az érintett települések bevonásával bemutathatósági-, majd később egyfajta „megvalósítási tervet” készítenek, hogy a limes (Magyarországon ripa, hiszen folyami határ volt) itteni szakasza miként tud csatlakozni a nemzetközi együttműködési tervek szerint a későbbiekben a teljes római határt bemutató közös világörökséghez. A Római Birodalom határa elnevezésű egyetlen helyszínben egyesített limes-világörökség gondolata egyébként Visy Zsolt pécsi régészprofesszor-egyetemi tanártól származik, aki a Magyar Limes Szövetség elnökeként a mai napig mozgósít az immár a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal vezetésével megvalósuló ügy sikere érdekében. bővebben a muemlekem.hu oldalán
|