| A Magyar Olajipari Múzeum története |
|
Tóth János Hazánkban a múlt század közepe után alakult a legtöbb szakmúzeum. A magyar olaj- és gázipar, hasonlóan a jelentősebb iparágakhoz, létrehozta saját (technikai) műszaki múzeumát. Az egyes szakmák szakterületeinek kiváló művelői a tárgyi, írásos és képi relikviák megőrzésével kívántak emléket állítani elődeik tevékenységének, a szakma történetének. Az ötletszerű gyűjtést hamarosan a tudatos válogatás, gyűjtés követte. A szakmúzeumok ipari szakemberek kezdeményezésére, tevékeny részvételükkel jöttek létre. Ma a szakmúzeumi hálózat átszervezése, egyes intézmények integrációja zajlik a szakmai munka javítása és a költségek csökkentése érdekében. A mérnökök, geológusok, közgazdászok, technikusok amatőr technikatörténésszé váltak, s napi felelősségteljes munkájuk mellett nagy lelkesedéssel párosult szakmaszeretettel igyekeztek az ipari múlt emberi-, tárgyi-, hangemlékeit stb. megmenteni, megőrizni az utókor számára. Megkönnyítette a gyűjtőmunkát, hogy a hazai szénhidrogéniparban a 60-as évek közepe óta zajlott az eszközök, gépek korszerűsítése és a használatból kivont berendezések egy-egy példányát tartósan raktározták. Széleskörű összefogás eredményeként 1969. szeptember 27-én nyílt meg Zalaegerszegen a Dunántúli Olajipari Múzeum. A Művelődésügyi Minisztérium 1971. március 26-i keltezésű működési engedélye már országos gyűjtőkörű Magyar Olajipari Múzeumról szól. bővebben a Természet Világa oldalán
|