| Energia: a Napra lehet(ne) bízni |
|
Meghökkentő állításokat fogalmaz meg egy tanulmány a Magyar Tudományban (az MTA tudományos folyóiratában) a hazai napenergia hasznosításról: a dokumentum szerint egyes területeken – például a háztartási melegvíz-előállításban vagy a mezőgazdaságban – a teljes energiaigény 60-70 százalékát is fedezhetnénk a Nap segítségével. Ehhez már ma is minden földrajzi és technológiai feltétel adott, csak a támogatási rendszereket kellene egy kissé a napenergiára hangolni. Magyarországon az egyetlen, már ma is mindenütt tömegesen hozzáférhető és gazdaságosan hasznosítható megújulóenergia-forrás a napenergia: a nap mindenhol süt, egy napkollektor vagy napelem felszereléséhez szinte semmilyen alap-infrastruktúra nem szükséges, a megtérülés piaci alapon is kiszámítható és garantálható. Hogy ezek a rendszerek még sincsenek jobban elterjedve, azt sokan földrajzi okokkal magyarázzák, ez azonban Farkas István (a Szent István Egyetem Környezetipari Rendszerek Intézetének igazgatója) tanulmánya alapján tévedés: európai összehasonlításban kifejezetten a kedvező napenergia-adottságú országok közé tartozunk. bővebben a nol.hu oldalán
|