| Ha tavasz, akkor békamentés |
|
Március első napjaiban eddig két helyszínen, a felsőtárkányi Barát-réten, ill. a bogácsi horgásztónál került sor ún. ideiglenes békaterelő falak elhelyezésére az itt húzódó forgalmas közutak mentén. E 40-50-cm magas, a veszélyeztetés mértékétől és a terület adottságaitól függően akár 200 méter hosszúságot is elérő terelők feladata megakadályozni, vagy legalábbis mérsékelni a vonuló kétéltűeket érő veszteségeket a vonulási útvonalakat keresztező közutakon. A nádfonatból készült akadályok egyrészt az itt már meglévő, az út alatti áthaladást lehetővé tevő átereszek, alagutak felé terelik a békák jelentős részét, másrészt meggátolják az állatokat abban, hogy közvetlenül az úttestre tévedjenek. A terelőfalnál feltorlódó kétéltűek ezután már könnyűszerrel összegyűjthetők és elszállíthatók szaporodó helyeikre, a közeli tavakhoz. A vonuló és mentett kétéltűek zömét a Bükk térségében három békafaj, a barna varangy, az erdei béka és a gyepibéka teszi ki, de kisebb számban egyéb békafajok valamint gőték is előfordulnak. Intenzív vonulásra a fagymentes, csapadékkal kísért enyhe időjárás tartós beköszöntével lehet számítani. bővebben a bnpi.hu oldalán
|