| Nógrád már papíron is geopark |
|
Az Európai Geoparkok Hálózatának illetékes bizottsága a szervezet 36. európai tagjaként soraiba fogadta a világ egyik első, országhatárokon átnyúló geoparkját, a Novohrad–Nógrád Geoparkot. Magyarországnak és Szlovákiának is ez az első, nemzetközileg elismert geoparkja, amely 63 magyarországi és 28 szlovákiai település földtani értékeit foglalja magában. A március 27-én, a franciaországi Luberonban született döntéssel a füleki Várhegytől az Európa Diplomával elismert ipolytarnóci ősmaradványokon, s a világörökség részét képező Hollókőn át a béri andezitoszlopokig húzódó terület nemzetközi figyelmet kap a jövőben. Az 1990-es évek végén a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága és a szlovákiai Cseres-hegység Természetvédelmi Terület, azaz a Cerova Vrchovina CHKO szakértői között merült fel egy közösen kialakítandó, a földtani bemutatóhelyeket csigavonalban felfűző bemutatási lehetőség gondolata. A tengeri üledékes, illetve vulkanikus érdekességekben bővelkedő terület kínálta magát. Nógrád megye, továbbá Salgótarján és Fülek önkormányzata, illetve a térség települései a geoturizmusban lehetőséget látva csatlakoztak a geoparki tervekhez, így a közreműködésükkel elkészült a vidék földtani értékei mellett a táji, természeti és kulturális kincseit összegző tanulmány, ami megalapozta a közös, magyar–szlovák felvételi kérelmet. Pályázatuk tartalmát tavaly augusztus végén nemzetközi szakértők ellenőrizték, s tettek ajánlásokat többek közt a földtani értékek védelmére, s egységes bemutatásukra. bővebben a nol.hu oldalán
|