Design Brenyó Péter
     
tájvédelem hírek természetvédelem Az államtitkár azt üzente - lefejezett nemzeti parkok
Hiba
  • XML Parsing Error at 1:172. Error 9: Invalid character
Az államtitkár azt üzente - lefejezett nemzeti parkok

Eddig három parkigazgató esett az új kormány természetvédelmi reformjának áldozatául. Az átalakítás oka és mikéntje a közvélemény számára ismeretlen, a végeredmény az eddigi nemzeti parki struktúra kiüresedése is lehet.

Nincs a világon még egy olyan hatékony természetvédelem, mint a magyar: évi néhány milliárd forintból (mondjuk, két kilométernyi autópálya árából) rendben tartja az ország területének nagyjából a tíz százalékát. A gazdasági szempontból is csodaszámba menő mutatványnak persze van magyarázata: egyrészt a hivatásos természetvédők a legeredményesebb támogatásszerzők közé tartoznak (a rutinjukat még az EU-csatlakozás előtt szerezték, amikor valóban úgy kellett összekalapozni egy-egy kisebb fejlesztés költségeit), másrészt létezik egy harmincöt éve alakuló, mára kiforrott és a magyar viszonyokhoz messzemenően alkalmazkodott intézményrendszer, harmadrészt pedig az állami természetvédelemben hagyományosan kevés a munkahely, folyamatos a túljelentkezés, tehát mindig a legelhivatottabb munkaerőből válogathatnak. A természetet rajongásig szerető, elszánt, nem munkaidőben és karrierben gondolkozó emberek dolgoznak itt, valóban megfizethetetlen munkát végezve.

bővebben a nol.hu oldalán

 

lásd még ...

cikk kereső

időjárás

An error occured during parsing XML data. Please try again.