Design Brenyó Péter
     
tájvédelem pályázatok fotópályázat Egy hét az életből
Hiba
  • XML Parsing Error at 1:172. Error 9: Invalid character
Egy hét az életből

A Week of Life egy eredeti elképzelés, melyen keresztül a bolygónkon élő emberek minden idők legnagyobb, az egész emberiséget bemutató archívum szereplőivé válhatnak. Az elképzeléshez az ihletet Adolf Zika 3285 fényképéből készült "One Year of My Life" (Egy év az életemből) című könyve adta, mely a Leica közreműködésével jött létre. A fotóművész, rendező és producer Adolf Zika hatalmas sikert aratott mindennapi életét ábrázoló, egy évig minden nap kilenc fotó készítésével megalkotott archívumával. A saját sikere nyomán megszületett Week of Life eredeti ötletének kidolgozása óta eltelt 3 évben a szlovák fejlesztő Rado Korpa és az amerikai befektető Tomas Loewy bevonásával alakult meg a projekt szellemi vezetését végző team.

Mindössze egy fényképezőgép, valamint érdekes látásmód szükségeltetik hozzá és bárki bekerülhet az Olympus által támogatott Week of Life honlap nemzetközi fotósorozatának. A cél: egy hetünk megörökítése képekben. A kezdeményezés nem verseny, inkább az emberiség sokszínűségét bemutatni kívánó összegzés, fotókon keresztül. A most induló honlap mellett a legjobb sorozatok a rendszeresen megjelenő Week of Life magazinban is publikálásra kerülnek.

bővebben a pixinfo.com oldalán

 

lásd még ...

cikk kereső

időjárás

An error occured during parsing XML data. Please try again.