A magyar népi halászat tanulmányozása közben itt is, ott is találtam adatokat egyes halakból készített gyógyszerekre, gyógyító eljárásokra. Ezekre manapság már csak az öreg halászok emlékeznek, egy részük esküszik hatásukra, mások csak mint üzletet említik. Leggyakrabban a menyhal (Lota lota L.) májából, epéjéből készült olajat emlegetik, mint a szembetegségek — elsősorban a hályog — gyógyszerét. Erre vonatkozóan irodalmi adatokat is találtunk.

Ha visszanézek esztendeim ködbe mosódó alléjába, a legvégén egy bodzafát látok. Azon túl nincs semmi, hanem erre a kaszvadt öreg fára elég tisztán emlékszem. Úgy gubbasztott a pernyésgödrök szélén, mint valami szürke boszorkány. A koronáját nem látom, akkor nekem elérhetetlen magasságban volt az, de a töve körül nagyon otthon vagyok. Soha olyan kövér giliszták nem lesznek többet a világon, mint amilyeneket ott lehetett találni. Akkor általában sokkal kövérebb volt a világ, mint az újkorban. A tyúkok is, akik ott kapargáltak a nyirkos földben, és első szerelmem is, Kamilla, a kántor leánya, aki, azt hiszem, inkább lopott dióimért, mint egyéni kiválóságomért volt hozzám kegyes. Szerencse, hogy az ilyesmire csak akkor jön rá az ember, mikor elmén a haja, és megjön az a tehetsége, hogy humort tud tettetni. Kamilla kitanult nő volt már akkor, talán ötéves is lehetett, mindenesetre öregebb és tapasztaltabb volt nálam, és ösztönösen tudta azt az igazságot, amit nekünk, ostoba férfiaknak mindig újra kell tanulnunk, hogy a nők többnyire a férfiak gyönge ellenállásának esnek áldozatul.