Design Brenyó Péter
     
tájvédelem szakirodalom földtudományok Császár Géza: Egy tenger alatti hátság és egy medenceterület határán
Hiba
  • XML Parsing Error at 1:172. Error 9: Invalid character
Császár Géza: Egy tenger alatti hátság és egy medenceterület határán

Az Eperjes földtani térképe a kutatólétesítmények helyével A helyi védettségű természetvédelmi terület a földtörténeti középkor (a napjainktól számított 200 és 105 millió év közötti) közel 100 millió évnyi történetét őrzik a különböző kőzetváltozatok és az azokba zárt ősmaradványok szilárd vázai. Ez alatt a 100 millió év alatt a területen csupán 200 méter vastag rétegsor ülepedett le, illetve őrződött meg a lepusztulástól. Ennek ellenére a múlt század elején történt megismerése óta szinte folyamatosan a viták kereszttüzében áll a szakemberek körében az alábbi kérdések miatt: a) mikor borította tenger, mikor volt tengeralatti és mikor szárazulati az üledékhézag, b) mikor és hogyan jöttek létre a több méteres méretű kőzettömbök, c) hogy lehetnek egymás mellett az egykor egymástól távol képződött kőzettömegek stb.

Ma úgy véljük, hogy történetének alapvonásait napjainkra sikerült megismerni. Az alábbiakban ezt a históriát fogjuk dióhéjban áttekinteni.

Az Eperjes hozzávetőlegesen 1 km2 területet ölel fel Zirctől alig több mint 1 km-nyire a 82 sz. főközlekedési út keleti oldalán. A domb nyugat, dél és észak felé szerkezeti vonalakkal határolt, keleti irányban a fő tömege kibillent, vagyis a rétegek alapvetően keleti irányba dőlnek. Ebből következően a domb nyugati lejtőjének a műút fölötti szakaszán vannak feltárva a legidősebb képződmények. Sajátossága még a területnek, hogy közvetlen szomszédságában található az északkelet–délnyugati irányban elnyúló, vályúszerű alakulatot formáló Dunántúli-középhegység tengelyvonala, amely mentén helyezkednek el a földtörténeti középkor fiatalabb (jura és kréta) képződményei. Az említett vályútól északnyugatra és délkeletre a fiatalabb (néhányszor 10 millió éves) fedő képződmények alatt a földtörténeti középkor, majd ókor egyre idősebb képződményei települnek.

bővebben a www.termeszetvilaga.hu oldalán

 

lásd még ...

cikk kereső

időjárás

An error occured during parsing XML data. Please try again.