"A búcsújárás kivonulás az otthoni környezetből, ahol minden a földi munkára, feladatokra emlékeztet, szabadulás az emberi vonatkozások kötelékéből, fölülemelkedés a megszokott mindennapokon." Bálint Sándor megfogalmazása a búcsú többféle jelentéséből talán leginkább azokra a zarándoklatokra (peregrinatio) utal, amelyeknek hagyományos célpontjai a települések közelében létrejött, határbeli szakrális helyek. Közéjük tartoznak a Duna-Tisza közének déli részén – a történelmi Bács-Bodrog vármegyében – létrejött Szentkutak, Vodicák és Bründelek. Iványi István szerint a Vodicák "Szentnek tartott kis források szerb elnevezése, melyek iránt különösen a szerb nép vallásos tisztelettel viselkedik, bizonyos alkalommal búcsújárásban is fölkeres és bajaiban gyógyítást vár vizétől. Ilyen Vodica, melyet a magyarok Szentkútnak, a németek Bründelnek neveznek, több van vármegyénkben." Jóllehet a Szentkút jelentése szerbül szveti bunar, náluk és a bunyevácoknál inkább a voda (víz) szóból származó – egymástól csak hangsúlyban eltérő – Vodica, Vodíca vagy Vodice (vizecske) elnevezések honosodtak meg. A németeknél a Brunnenből (kút) eredeztethető Bründl, Brünnlein, Bründel, vagy tájszólásban Katymáron Prindl (kutacska) használatos.